DSC_4756

Juhászné Pocsaji Csilla vagyok a Tebeshop bolthálózat megálmodója és alapítója.

A természet szeretete és a környezetemért való tenni akarás mindig is része volt az életemnek, viszont nagyon sokáig ahogy a legtöbben, így én sem tudtam, hogy én mint egy átlagos ember, hogyan is válthatnám meg a világot.

2017 környékére kezdtem ráérezni, mint kezdő háztartás vezető, hogy csak azon változtathatok ami felett van hatalmam, ismered a szólást: A saját házad táján sepregess. Amikor erre ráeszméltem akkor találtam rá a hulladék mentesség fogalmára és az ehhez kötődő mozgalomra. Mondanom sem kell az internet a barátom, rengeteget informálódva és kutakodva szép lassan elkezdtükkiterjeszteni ezt a szemléletmódot a teljes háztartásra és úgy összességében az életünkre

Viszont volt egy pont, ahol nem boldogultam. Akkoriban (2018 ősz) ez az üzletág igencsak a kezdeti időszakban volt még itt Magyarországon, és a környékünkön még csak hasonló boltra sem találtam. Biztos voltam benne, hogy lenne rá igény és értetlenül álltam az előtt, hogy miért nem nyit ilyen boltot senki, hiszen én imádnám. A Kulcsfontosságú pillanat ekkor érkezett el, ugyanis ekkor párom megállított és felajánlotta, hogy akkor miért nem nyitunk mi egyet…

Az ő támogatásával bele is vágtam és elkezdett megfogalmazódni bennem, hogyan is lesz ez. Nagyjából ezzel egy időben fogant meg a kisbabánk, nekem pedig ahogy nőtt a pocakom úgy nőtt a motivációm. Elcsépeltnek hathat, de hatalmas ereje van annak amikor egy szebb világot szeretnél hagyni a gyermekedre és jó példát szeretnél neki mutatni. Végül a kislányunk születése után 3 hónappal elérkezett a Tebe nagy napja is.

A  békéscsabai Tebe 2019.november 9.-én nyitotta meg kapuit első vásárlói előtt egy csodálatos csapatmunka eredményeként. Reményeinknek eleget téve hatalmas sikert aratott, és attól kezdve a hétköznapok során és a workshopokon egyre csak növekedett az a közösség amiről olyan sokat álmodoztunk. Ennek pedig olyan ereje van, hogy 2020 tavaszán el is vitt minket a Cápák elé, ahol Tomán Szabina személyében befektetőre találtunk. A többi pedig már történelem, illetve bocsánat, minden most kezdődik el.

Ezt követően a Covid hozta magával , hogy helyünk van az online térben is, így a Tebeshop 1. születésnapján 2020.november 9.-én megnyitott a Tebe webshop. Ezután már nem volt fék rajtunk, a következő évben további 3 majd 2022-ben további 7 Tebeshop nyitotta meg kapuit. Így igen hamar több mint 10 helyen váltak elérhetővé boltjaink országszerte.

Mi is az a Tebe?

Ha pedig már itt tartunk, a Tebe nem csak egy bolt, hanem egy kávézó is egyben, így a sikeres vásárlást vagy az újabb lépést a hulladék mentesség útján meg is ünnepelheted egy kávéval, teával vagy akár egy jó szendviccsel, süteménnyel. A lelassulás mellett kávézóink és boltjaink különböző fenntarthatósággal kapcsolatos közösségi eseménynek és workshopnak is helyet adnak.

Sőt, hogy tetézzem a Tebe nem csak egy hulladékmentes bolt, nem csak egy kávézó hanem egy közösség is. Tudnod kell, hogy ez a világszemlélet nem akkor sikeres és jó ha van egy tucat ember aki tökéletesen végzi, hanem akkor ér valamit és akkor működik ha emberek milliói törekednek rá. Éppen ezért bármi kérdésed van akár vásárlás közben akár online vagy csak ha felénk jársz, tedd fel bátran, hiszen a megalakulásunk pillanata óta cél, hogy a Tebe ne csak egy bolt legyen ahova beszaladsz hanem egy közösség ahol segítségre, támaszra és válaszokra találsz a hulladék mentesség vitathatatlanul rögös de annál fontosabb útján.

Legyél te is a franchise partnerünk!

A békéscsabai Tebe kinőtte magát. Mostanra a Tebeshop bolthálózat az ország legnagyobb hulladékmentes bolthálózata.

A hulladékmentes életmód és üzletág már virágzik,, ez tény. A csomagolásmentes boltok sorra nyitják meg kapuikat sikerrel.

Egy országos lefedettségű webshop, 11 stabil és folyamatosan növekvő törzsvásárlói körrel rendelkező bolt országszerte, több, mint 45 bejáratott termelő és gyártó, és több, mint 600 fenntartható termék. Mindennapi alapanyagok, és környezettudatos különlegességek és kézműves termékek várják vásárlóinkat polcainkon.

Ha úgy látod, hogy a környezeted örülne egy ilyen már országosan elismer hulladékmentes boltnak, ahol meg lehet inni egy jó kávét is egy süti társaságában, akkor van még egy jó hírünk!

Ebbe a projektbe nem kell egyedül belevágnod, bolthálózatunkhoz könnyen lehet, hogy te is csatlakozhatsz. Így nem csak egy elismert és ismert, megbízható nevet, arculatot, és beszerzési hátteret biztosítunk neked, hanem a nyitásnál, és később is fogjuk a kezed.

Akár a szabályozások rémisztenek el, akár az üzemeltetési feladatok vagy már a nyitással járó első lépések önmagukban túl nagy kihívásnak tűnnek, akár egy – egy új beszállító vagy termelő megkeresése kapcsán akadsz el, mi akkor is ott leszünk melletted!

 

Ha szívesen csatlakoznál, ha szeretnél te is egy inspiráló, környezettudatos és egyedi hulladékmentes bolt tulajdonosa lenni, fordulj hozzánk bizalommal: