Madarak és fák az otthonod körül – 5 Tipp: Mit tehetsz értük ?

Mindenek előtt pár szó, hogy mi is az a Madarak és Fák napja?

Magyarország legrégebbi zöld ünnepe, ami a természet megóvásáról szól.
Az eseményt 1906-ban rendezték meg első alkalommal, amikor még a környezetvédelem fogalma még szinte nem is létezett. Ilyenkor az emberek ezen a napokon kirándulásokon vettek részt és fákat ültettek vagy madárodúkat helyeztek ki és cikkekkel és kiadványokkal hívták fel a figyelmet a természet védelmére, akárcsak ma.

Szerencsére a figyelemfelkeltés az manapság is adott, de jó tudni ,hogy a mindennapokban is sokat tehetsz ezekért az élőlényekért.

Bevallom én ismerek olyan embert , aki bekattan ha csicseregnek a madarak és bosszantja a fák suhogása is, de ez igazán legyen az ő baja…
Szerencsére az a tapasztalásom , hogy a többség élvezi ezen apró ám annál hasznosabb állatok jelenlétét és a fák puszta léte is kellemes a számára. Így mivel a héten ünnepeltük a madarak és fák napját (május 10), gondoltam megosztok veled pár tippet, hogy is tehetitek boldogabbá az otthonotokat körülvevő természetet:

  1. Nem csak tavasszal és ősszel ültethetsz fát.

„Fát ültetni a legalkalmasabb időpont 20 évvel ezelőtt.”

Álltalánosan elterjedt tévhit, hogy fát ültetni csak ősszel vagy kora tavasszal szabad. Noha kétségtelen ,hogy különösen gyümölcsfák esetében ez az ideális… konténeres,földlabdás vagy cserépben a kertészetek által árult csemetéket az év bármely szakában elültetheted. És tedd is meg ha lehet! Minél többet annál jobb, ezt talán mondanom sem kell.

2. A Monokúltúra helyett válaszd a biodiverzitást. 

Kevesebb gyep, több fa és madár. Noha egy egy sövény/buxus szép lehet ha csak azonos fajjal van tele az udvar az a hasznos rovaroknak így a madaraknak is csekély. Arról nem is beszélve, hogy így kénytelen leszel növényvédelemmel foglalkozni. Minél sokszínűbb a kerted annál inkább önálló lesz. Tehát minél többféle fa, cserje, virág van jelen, annál egészségesebbek lesznek és annál kevesebb kártevővel lesz majd dolgod.

Ez utóbbi egy kettő az egyben, igazi win-win helyzet. Tele lesz a kert hasznos beporzókkal, búvóhelyet és élelmet biztosítasz a madaraknak és egy egészséges mikroklímát alakíthatsz ki a kertedben.

3. Madarakat etetni nyári időszakban TILOS… de itatni annál fontosabb

Az év eleji utolsó fagytól a majd érkező első fagyig a madarakat NE etesd, annál jobb ha friss vizet viszont mindig raksz ki nekik.

Nyári időszakban a madarak etetése nemhogy használ de még árthat is! Több hazai madárfaj emésztése az év ezen szakaszában hús fogyasztásra áll át, kicsinyeik pedig szintén ezen ételek emésztésére alkalmas emésztőrendszerrel jönnek a világra. Így ha ezen fiókákhoz szüleik magokat hordanak, azzal azok halálukat is okozhatják.
Legyen inkább minél több rovar csalogató növényed és a magvak helyett folyamatos friss vizet tedd elérhetővé szeretett madaraink számára ebben az időszakban.

További hasznos tippekért kövessétek (és ha tehetitek támogassátok) a Magyar Madártani és Természetvédelmi egyesület munkásságát.
Sőt ha tehetitek csatlakozhattok a Madárbarát kert programjukhoz is.

4. Ne szemetelj!

Sajnos van még itt miről beszélni. A természetben, közterületeken, útszélén, városban, vidéken stb. „elhagyott” hulladékok nem csak a talajt és a növényeket károsítják de szeretett madaraink halálát is jelenthetik.

A szemetelést pedig nem csak szó szerint kell értelmezni. Gondolok itt minden felesleges vegyszer és egyéb dologra is, ami alap esetben csak az emberek nyomán jelenik meg ezen élőlények közelében így a kezünkben is. Mondok pár  példát:

-virágzás idején ne permetezz, ezzel a porzó rovarok tömeges halálát és közvetve a madarak megbetegedését is okozhatod
-élőfára hintaágyat ne kötözz ki, tudom, hogy kellemes de a fa törzsén állandó sebet okozva a betegségeknek és károkozóknak nyílt terepet adsz a fa belsejébe, így annak pusztulását okozhatod
-elszórt apró műanyag tárgyak, lufidarabok, madzagok és társai mind okozhatnak bajt a madaraink számára
-a grillezés közben csipkedő szúnyogok engem is zavarnak de nagy vegyszerek bevetése helyett keress természetes megoldást azok elűzésére

5. Az avar maradjon a kertben!

Biztos, hogy olyan zavaró az avarszőnyeg? Ha arra gondolunk, hogy ezzel a talaj természetes körforgását segítjük, és életteret biztosítunk sok hasznos talajlakó baktériumnak, a válasz egyértelmű lehet. Ahol és amikor csak lehet, hagyjuk meg az avarréteget a kertben (kivétel ha fertőzöttek a levelek, lásd a kertlap ezzel kapcsolatos cikkében).

Hazánkban a legrosszabb eset sem ritka, könnyen a tudomásunkra juthat, hogy a szomszéd avarégetésre készül, ez esetben ha tehetjük próbáljuk meg őt is lebeszélni erről.
Hívjuk fel a figyelmét a káros égéstermékekre. Az égetéssel -amellett, hogy szomszédainkat zavarja, és a környezetet is szennyezi -, fontos tápanyagokat tüntetünk el kertünkből.

Eggyel jobb megoldás az szokott lenni , hogy elvitetjük. Ez már azért is vicces mert pénzt adunk érte, hogy elvigyék majd ismét pénzért vesszük a drága virágföldet, mindenféle szerves trágyákat, tápoldatokat, hogy életet leheljünk a kertünkbe.

Feleslegesen költünk pénzeket, hogy virágokkal, cserjékkel , dísz és gyümölcsfákkal gazdagítsuk kertünket, végül pedig azt fogjuk tapasztalni , hogy évről évre satnyább állapotba kerülnek. Nem is csoda ha közben a talajt kizsigereljük és a talaj élet nincsen rendben. Spórolj pénzt és ne engedd ki a portáról az avart és nyesedéket.

Drukkolunk neked, hogy a te kerted élővilága is minél gazdagabb lehessen. A téma kimeríthetetlen, tájékozódj és kísérletezz, én is ezt teszem. Végül garantálom ,hogy csodálkozni fogsz micsoda élet és micsoda egyensúly lesz az otthonod körül.